Az aromaterápia története egészen az őskorig nyúlik vissza. Tudjuk például, hogy a boróka bogyót fertőtlenítő szerként és ételízesítőként is használták.
A bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyógynövényeket évszázadok óta használják a különböző civilizációk gyógyászati, kulináris és kozmetikai célokra egyaránt.
Az egyiptomiak
Az egyiptomiak voltak azok, akik elsőként foglalkoztak azzal a módszerrel, amit ma aromaterápiának hívunk. A meleg és a száraz, sivatagos éghajlat szükségessé tette az illóolajos bőrápolást. Az olajokat emellett az egészség megőrzésére és gyógyításra használták. Ez utóbbi célra a szerecsendiót, sáfrányt, kaprot, fekete ürmöt, bazsalikomot tartották legalkalmasabbnak, de a vöröshagymának és a fokhagymának is gyógyító hatást tulajdonítottak. A piramisépítő munkásoknak minden nap egy vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát adtak.
Az egyiptomiak növényi gyantákat és olajakot használtak a mumifikációs eljárások során. Mirhát használtak a balzsamozáskor és a sírokban tömjént tartalamazó üvegcséket is találtak. Voltak olyan olajkeverékek, amik olyan illatos olajokat tartalmaztak, mint a boróka, mirha, kardamon, citromfű és tömjén. A mirhát és a tömjét értékesebbnek tartották még az aranynál is.
Az egyiptomi királysírokba a használati tárgyak mellé illatszeres palackokat is tettek, a halottak mumifikálásához pedig felhasználták az illóolajok baktériumölő és konzerváló hatását is. A gazdagabbak főleg cédrust és mirhát, a szegényebbek fahéjat, szantált és kakukkfüvet használtak.
A templomokban sok füstölőt égettek. A Napistennek, Rének tömjént, a Holdistennőnek mirhát áldoztak, így a leggyakrabban a füstölők tömjénből, mirhából és szantálfából készültek. A „lélek tisztítására” a benzoét, a cédrust, a kakukkfüvet és a borókát tartották a legalkalmasabbnak.
Kína és India
Mindenki számára ismert, milyen múlttal rendelkezik Kína és India a növények és gyógynövények gyógyszerként történő alkalmazásban. Mindkét országban létezik egy saját, csak rájuk jellemző, általuk megvalósított és használt ősi gyógyászati rendszer, mely még a mai, modern világunkban is elismert. A gyógynövények alkalmazása ugyanúgy működő, elismert módszer, mint a nyugati típusú orvoslás. Az ősi receptúrák tovább élnek, konkrét bizonyítékokkal szolgálnak arról, hogyan és milyen gyógynövényeket alkalmaztak már az ősidőktől a gyógyításban.
Míg Kínában például a szantálfát használták a kolera gyógyításában, Indiában sikerrel alkalmazták a sebek gyógyítására és különböző szertartások kellékeként is, hisz mindkét ősi rendszer test-lélek-szellem egységeként kezeli az embert.
A kínai kultúrában a nagy mennyiségű illóolaj adagolásakor fellépő kábító hatást aknázták ki. Többféle aromás növényt használtak. Sheng Nun Gyógynövény Könyve, ami több mint 300 gyógynövényt ír le, i. e. 2700-ból származik, tehát már az egyiptomiak előtt alkalmazták a fahéjat, borsot és a gyömbért járványok ellen. A gyömbért használták erősítőszerként, fájdalomcsillapításra, láz, köhögés, kígyómarás és szembajok ellen is. Gyömbért és ürmöt használtak a ma is használatos melegítési gyógymódhoz, a moxához. Füstölőként és szépségápolásra jázmint használtak.
A Védák szerint i. e. 1600-ban Indiában is ismerték az illatos növényeket. A Rámájana eposza szerint négy különösen hasznos gyógyfű hozott hasznot a sebesülteknek. Az eposz kifejezetten arról beszél, hogy a betegek a „füvek illatától” gyógyultak meg. Sokra tartották a szantálfaolajat, füstölőik szantálfából és kisebb mértékben pacsuliból, benzoéból, rózsafából készültek, de a fokhagyma, bazsalikom, kardamom és a szegfűszeg hatását is ismerték. Az ájurvédikus gyógyászat alkalmazza még a koriandert, gyömbért és a rózsát is. Az egyik legfontosabb gyógymódja, a masszázs elképzelhetetlen illóolajok nélkül.
Klasszikus ókor
Az ókori görögök a növények orvostudományban történő felhasználásáról szerzett tudásuk nagy részét az egyiptomiaktól szerezték. Hippokratész görög orvos a kamillát használta a lázcsökkentés egyik módszereként, és az általános jó egészség érdekében napi aromás gyógynövényekkel végzett masszázst ajánlott. Egy másik görög orvos, Galen ciprus használatát javasolta a gyomorpanaszok enyhítésére.
A görög orvostudomány ötvözte a keleti gyógymódokat az egyiptomiakkal. Nagy mennyiségben használtak illóolajokat, hogy előidézzék a jövendőmondók transzállapotát. Nagy Sándor indiai hadjárata során sok egzotikus gyógynövényt és fűszernövényt vitt haza, amit Aszklépiosz gyógyító szentélyeinek személyzete alkalmazott.
A rómaiak szintén felhasználták az aromás növényeket és olajokat.
Galénosz gyógyszerkönyve 473 növényi eredetű készítményt írt le. Nagyra becsült füvük volt a zsálya, amiről azt hitték, minden betegséget gyógyít.
A Római Birodalomban mégis legfőképp a testápolás terén terjedt el az illóolajok használata. Szolón athéni rendelete még megtiltotta a férfiaknak az illatos kenőcsök használatát. Még közmondás is született erről: „Non bene olet, qui bene semper ole”, azaz „Nincs annak jó szaga, aki mindig illatos”. A rómaiak a parfümök és illatos kenőcsök készítőit és kereskedőit azonban nagy becsben tartották, Capuában külön utcájuk is volt.
Középkor
A középkor időszakában Avicenna perzsa orvos és filozófus felfedezte a lepárlás folyamatát. Nemcsak azt köszönhetjük neki, hogy nagyban hozzájárul a múltbeli és a jelenlegi orvostudományhoz, hanem részletes utasításokat dokumentált a masszázsról, valamint a növények és illóolajok használatáról az egészség javítása érdekében.
A keresztes hadjáratokról visszatérő európai lovagok elhozták az információkat a növények és gyógynövények betegségekkel való kezelésének előnyeiről. A bergamottot használták az olasz népi gyógyászatban, Angliában pedig a Frankincense-t és a Benzoin-t használták Friar balzsamjának előállítására, amit légzőszervi és bőrbetegségek esetén használtak fel.
A népvándorlások idején az illatszerek eltűntek Európából, csak Bizáncban éltek tovább. Az arab orvosok, főleg Avicenna, azonban tovább kutatták az illóolajokat, míg végül felfedezték, hogyan lehet lepárlással előállítani aromás kivonatokat. Főleg virágillatú olajokat nyertek így, a legismertebb a rózsaolaj volt.
A keresztes háborúkból a lovagok illóolajokat és fűszereket is hoztak magukkal, a szerzetesek a kolostorokban szintén foglalkoztak gyógynövény-termesztéssel és illóolaj-készítéssel. A legerősebb illatú növényeket tekintették a leghatékonyabbaknak.
Amerikából is érkeztek új gyógynövények és illóolajok. Az aztékok híresek voltak gyógynövényeken alapuló orvoslásukról, és Montezumának botanikus kertjei is voltak.
17.-19. Század
Az 1630. évi toulouse-i pestisjárvány idején felfigyeltek négy tolvajra, akik bár sorra kirabolták a meghaltak házát, mégse kapták el a betegséget. Amikor elfogták és halálra ítélték őket, a titokért cserébe meghagyták életüket. Elmondták, hogy olyan borecettel dörzsölték be a testüket, amiben zsályát, kakukkfüvet, majorannát, levendulát, rozmaringot és más aromás növényt oldottak fel. Ezek a növények mind baktériumölő hatásúak, és a „négy tolvaj receptje” egészen a 19. század végéig hivatalos szerként szerepelt a francia gyógyszerkönyvben. E történet receptje ihlette a dōTERRA™ On Guard™ védelmező keveréket is.
1649-ben Nicholas Culpeper angol orvos közzétette gyógynövényét a Complete Herbal-t, amely a növényi gyógymódok standard referenciájává vált. Culpeper több száz gyógynövényt katalogizált. A növényeket és betegségeket a bolygók hatásaival párosítva, a gyógyító ellátást a galenikus humorális filozófiával és asztrológiával ötvözve, egy működőképes orvostechnikai rendszert állított fel. Culpeper művei széles körben olvasott források voltak az orvosi kezelésekkel kapcsolatban.
Később a nagy pestis idején az orvosok és gyógyszerészek gyógynövényekkel és fűszerekkel töltött maszkokat viseltek, hogy megvédjék magukat a betegségektől. Számos korabeli ábrázoláson láthatóak ezek a csőrszerű maszkok, amik leginkább farsangi jelmezekre emlékeztetnek.
Hieronymus Braunschweig német orvos számos könyvet írt az illóolaj-desztillációról, amelyek több száz kiadáson mentek keresztül minden európai nyelven. 1597-ben 25 illóolajra hivatkozott, köztük: rozmaring, levendula, szegfűszeg, fahéj, mirha és szerecsendió. Az illóolajok lepárlásával kapcsolatban sok könyvet írtak a 16. században, különösen Németországban, amely az európai aromaterápia reneszánsz középpontja volt.
A 18. században a patikák elkezdtek illóolajokat adni gyógynövényeikhez, és feltalálták az Eau de Cologne rozmaring, bergamott, neroli és levendula illóolajokat.
A viktoriánus angliai menyasszonyi fejdíszek Neroli virágából készültek, hogy megnyugtassák a menyasszony idegeit és a tisztaságot is képviseljék.
20. század
1910-ben egy francia illatszervegyész, Rene Maurice Gattefosse a legenda szerint laboratóriumában dolgozott, amikor megégette a kezét, és hirtelen a legközelebbi tégelybe mártotta, amely levendula olajat tartalmazott. Az olaj nagyon gyorsan enyhítette a fájdalmát és szép sebgyógyulást eredményezett. Így fedezte fel újra a levendulaolaj gyógyító tulajdonságait.
Ez a folyamat annyira lenyűgözte, hogy mélyebb vizsgálatokba kezdett a levendula illóolajjal. Egész további életét az illóolajok kutatásának szentelte és sok más orvosnak és kutatónak nyújtott alapot munkásságával. Ő nevezte el az illóolajokkal történő terápiát aromaterápiának.
Gattefosse az 1. világháború alatt a katonai kórházakban illóolajokkal kezelte a katonákat. Az illóolajok felhasználásával kapcsolatos kutatásai és kísérletei eredményeit 1928-ban egy tudományos cikkben közölte. Ebben a cikkben használták először az „aromaterápia” kifejezést.
Egy francia orvos, Dr. Jean Valnet (1920-1995) folytatta az illóolajok antiszeptikus és gyógyító tulajdonságainak kutatását azzal, hogy az olajokat az indokínai háború idején harci sebek kezelésére használta. Valnet munkája alapozta meg, a gyógynövény olajok terápiás felhasználását, azzal, hogy megírta az Aromaterápia gyakorlata című könyvet, amelyet 1964-ben fordítottak angolra. Teljes életét a gyógynövény-gyógyászat és az aromaterápia tanulmányozásának és oktatásának szentelte.
Marguerite Maury (1895-1968), egy osztrák biokémikus követte Valnet munkáját, és felfedezte, hogy amikor az illóolajokat felvitte a bőrre, az olajok felszívódtak. Maury illóolajokkal végzett masszázsokat vitt az Egyesült Királyságba, és 1961-ben megjelent az Élet és ifjúság titka című műve, amely úttörő szerepet játszott az illóolajok modern használatában a masszázsban.
Ausztriában született, majd Franciaországban és Angliában élt és alkotott férjével, akivel közös szenvedélyük az egészség helyreállítása volt, természetes módszerekkel. Alkalmaztak homeopátiát, radisztéziát és oszteopátiát és amás alternatív gyógymódokat.
Margeurite több éves kutatása és gyakorlati alkalmazása során felfedezte az aktív zóna aromás részecskéinek értékét, és tudományos hitelességgel rögzítette a hatásokat.
20. – 21. század
RENATO CAYOLA ÉS GIOVANNI GATTI
Két olasz orvos az illóolajok idegrendszerre gyakorolt hatásait vizsgálták, felismerték hogy általuk sikeresen kezelhető az álmatlanság, a szorongás, a depresszió vagy a különböző függőségek és más pszichés zavarok.
ROBERT TISSERAND
Több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik az illóolaj-keverés és az aromaterápiás termékfejlesztés területén, neki köszönhető, hogy az illatok életünk szinte minden területén körülvesznek minket.
PIERRE FRANCHOMME
A modern, tudományos aromaterápia úttörője, kutatómunkája lefektette az aromás farmakológia alapjait és elvezette a „kemotípus” alapfogalmához. Kutatásai napjainkban a degeneratív, neurológiai és autoimmun betegségekre összpontosítanak és új perspektívákkal kecsegtetnek.
DOMINIQUE BAUDOUX (1957 – )
Belga gyógyszerész
Az 1990-es évek elején, Pierre Franchomme aromatológussal való találkozását és tudományos aromaterápiás kutatásait követően Dominique Baudoux átvette a Pranarôm laboratórium vezetését, és aromaterápiás képzést kínált gyógyszerészei számára. Képzései és konferenciái gyors és növekvő sikert arattak az egészségügyi szakemberek körében, ami arra ösztönözte, hogy megírja első könyvét az illóolajok használatáról.
Pályafutása során Dominique Baudoux számos, az illóolajok egészségre gyakorolt hatásával foglalkozó kutatószervezetben dolgozik, köztük az Európai Energiakutatási Központban (CEDRE), amely az alternatív gyógyászat szakembereit tömöríti, valamint a NARD-ban (Natural Aromatherapy Research and Development). ) Kutatóintézet. Kutatási tevékenysége részeként Dominique Baudoux 2007-ben publikálja a „Néhány illóolaj genotoxicitása és antigenotoxicitása Drosophila melanogaster szárnyfoltos tesztjével értékelve” című tudományos tanulmányát az Elsevier által kiadott Mutation Research folyóiratban .
A 2000-es évektől Dominique Baudoux laboratóriuma, a Pranarôm erőteljesebben növekedett, és exportdíjjal koronázták meg . Dominique Baudoux főállású menedzser és előadó lesz, aki sokat utazik, nevezetesen Japánba és Madagaszkárra, hogy fejlessze az aromás növényekkel kapcsolatos tevékenységeit. Rendszeresen ad terápiás tanácsokat a sajtóban.
2010-ben megalapította a Dominique Baudoux Nemzetközi Aromaterápiás Főiskolát, amely tudományos aromaterápiát oktat egészségügyi szakembereknek és a nagyközönségnek Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban és Japánban. Még mindig ott tanít.
